Egy hétköznapi mérkőzés
Gyönyörű szerdai napon, megszabadulva az iskolai nyűgöktől, elindultunk Újlengyelbe. A ?-es bajnokság Nagykátai kettes csoport listavezető barlangjába készültünk. Nem ijedtünk meg, nem illetődtünk meg és nem számított, hogy szó szerint Dávid és Góliát meccset játszottunk. Sajnos azonban a technikai jó játékunk, a jó csapat szellem és a kimaradt helyzetek ellenére csak a fizikai fölény győzedelmeskedett. Nagyjából úgy szeretném ezt jellemezni, mint ha három felnőtt, három hat éves gyerek ellen maximális erőbedobással küzdene.
Mindezek ellenére nagyon összetartó és küzdelmes mérkőzésben volt részünk.
Nagyon sok játékos magasra tette a mércét, mely kapcsán bevallom töredelmesen, van, akitől az elmúlt három évben, mióta az akadémia tajga, nem láttam ilyen önbizalommal teli és technikailag jó kivitelezésű játékot. A frissen érkezett játékosokról szeretnék annyit elmondani, hogy felvéve a kesztyűt és a csapat lendületét és akaratát, folytonosságként szerepeltek egy nagyon jó mérkőzésen. Bizonyára több szülő felteszi a kérdést, hogy vajon milyen hatással van ez a gyerekekre? Ebben az esetben a legfontosabb három nagyon lényeges tényező:
- Az edző miként kommunikálja le ezt a gyerekekkel. Mik azok a célok, amiket elvár a mérkőzésen, ami először az egyén majd a csapat részéről teljesíthető. Fontos a dicséret, mert a gyerek meg akar felelni és ezt kontrolálni kell.
- Nagyon fontos a csapat szellem, hogy egy jó közösséget ápolni lehessen és a közösség is figyelve önmagukat összetartva barátként, csapatként működjön együtt.
- A szülők szerepe a saját gyerekeik és a csapatban levő gyerekek felé. Nagyjából úgy szeretném ezt jellemezni, hogy ha az egyik futballista megdicséri a másikat az elismerés, vagy ha az egyik nő megdicséri a másik nő ruháját az elismerés. Konkrétan arra szeretnék utalni, hogy szükséges a gyerekeinket megdicsérni és a csapat többi tagját is. Egy élő példát szeretnék említeni: A gyerekek, amikor bevonulnak a mérkőzésre, igyekeznek a közönséget együtt köszönteni és számomra megható látvány az, amikor a gyerekek elindulnak a mérkőzés végén, kocogva a szülők közönség felé, közben tapssal megköszönve a buzdítást. Talán sok felnőtt el sem hinné, milyen sokat jelent ez. Sok jó hagyomány elindult nálunk, ezeket ápoljuk, gazdagítjuk, és lehetőségeink szerint megóvjuk, igyekezve minden korosztálynál.
Köszönjük a szurkolás!
Véber Miklós Törökbálint, 2012.10.03.